Ajánlások

Amikor panaszaim támadtak és felmerült a porckorongsérv gyanúja, neurológusom javaslatára már az MRI előtt elkezdtem gyógytornára járni, remélve, hogy mire sor kerül a vizsgálatra, állapotom javulni fog. Több alkalommal jártam Dettinél, akinek köszönhetően az MRI időpontjában szinte tünetmentes voltam. Első alkalommal gondosan felmérte az állapotomat és segített megtalálni azokat a gyakorlatokat, amelyektől enyhült a fájdalom. A következő hetekben segített pontosan elsajátítani a gyakorlatokat, hogy otthon is végezni tudjam azokat. Emellett hasznos tanácsokkal látott el, hogy irodai munkavégzés közben is minél jobban tudjam kímélni a hátamat és a derekamat, hogy a panaszaim ne újulhassanak ki. Örülök, hogy rá esett a választásom, mert nagyon kedves, hozzáértő és elhivatott gyógytornász.

Ági, 27

Annus Bernadett gyógytornász—fizioterapeutával az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Hemiplégia osztályának vezetőjeként 2016-17-ben (nyugállományba vonulásomig) volt módom együtt dolgozni.

Bernadett a 2016-ban megüresedett álláshelyre több jelentkező közül került kiválasztásra. Intelligenciája, derűs és kiegyensúlyozott személyisége, humánuma, igényessége, jó felkészültsége abszolút alkalmassá tették őt a stroke-on átesett, a testi nehézségek mellett lelkileg is megrendült páciensek ellátására. A rábízott bénult betegek kivétel nélkül elégedettek voltak a munkájával, sokan rajongásig szerették. A rehabilitációs ellátó team-be zökkenő nélkül beilleszkedett. A vele egyívású gyógytornászokkal rivalizálás nélkül működött együtt. Magától értetődő természetességgel igyekezett hasznosítani az osztály idősebb gyógytornászainak tapasztalatait. A team kommunikáció során megalapozott véleményalkotást szokhattunk meg tőle. Ugyanakkor elfogadta és a munkájába beépítette a más végzettségű munkatársaktól nyert információkat.

Magam több évtizedet töltöttem el a rehabilitációs medicina területén. Ennek a hosszú időnek az egyik legnagyobb értéke az volt számomra, hogy a rehabilitációs team tagjaiban sok-sok értékes, a rászorultakon szívből segíteni szándékozó és arra képes, kiváló embert ismerhettem meg. Ezen kedves munkatársaim sorába tartozik, sőt közölük ki is emelkedik Annus Bernadett.

 

Solymár, 2019. január 6.

Szél István dr. ny. osztályvezető főorvos

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben találkoztam először Dettivel, ő volt a gyógytornászom fél évig.

2017 októberében stoke-ot kaptam, és nem sokkal később kerültem Budakeszire az OORI-ba. A jobb oldalam érintett, nem tudtam járni, ráadásul csúnyán is írtam. 

Ma már sokkal szebben írok és önállóan járok és egy év után már újra dolgozok is.

Dettihez a magánóráira is járok, sokat tornázunk, a bordásfalnál is vannak gyakorlatok, és sokat labdázunk és írunk.

Már az első találkozásunkkor nagyon szimpatikus volt Detti. Sokat beszélgettünk is. Megértő és nagyon kedves tényleg. Ráadásul folyton fejleszti magát, tanfolyamokra, továbbképzésekre jár, hogy minél többet tudjon meg erről a területről, és hogy újakat ismerjen meg. 

Sokat köszönhetek neki, főleg azt, hogy újra járni tudok.

Nagyon köszönöm Dettinek a sok segítséget és a gyógytornákat és remélem visszanyerem majd a régi önmagam, vagy legalábbis a közelében leszek annak, amilyen voltam.

K. Szilvia

Annus Bernadetthez jártunk a 13 éves lányommal gyógytornára több hónapon keresztül. Nagyon kedves, helyes, szakmailag jól képzett gyógytornászt ismertünk meg Dettiben. Mindig türelmesen, nagy odafigyeléssel segített Alexandrának a gyakorlatokat végezni, amik nem voltak könnyűek, de annál hatásosabbak voltak. Alexandránál scoliosis, kyphosis és lordosis, tehát a gerinbetegség sajnos majdnem minden típusa megtalálható, röntgen kimutatta. Dettivel folytatott rendszeres kezelés után fél évvel a röntgen javulást mutatott. Nagyon szépen köszönjük, kívánunk munkádban további sikereket, ehhez jó egészséget, erőt, kitartást!

Alexandra 13 éves és anyukája köszönő levele