Bemutatkozás

Annus Bernadett vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem kiváló minősítéssel gyógytornászként.

Már gimnazistaként tudtam, hogy ezt szeretném tanulni, ezzel szeretnék foglalkozni. Egy korábbi könyök sérülésem miatt jártam én is gyógytornászhoz, ekkor találkoztam először testközelből a szakmával, ami egyből magával is ragadott.

Az érettségi bizonyítvány megszerzése után Angliában önkénteskedtem egy sérült gyermekekkel foglalkozó iskola gyógytornász részlegén, ami csak megerősített abban, hogy gyógytornász legyek.

A diploma megszerzése után idősekkel foglalkoztam, majd az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben dolgoztam három évet. Emellett kezdtem el a magánrendelésemet.

A holisztikus szemlélet áll hozzám a legközelebb, a minden mindennel összefügg elve, így nem csak azt figyelem, ahol a probléma létrejött, hanem azt is, hogy az mivel állhat összefüggésben. Fontosnak tartom, hogy közösen oldjuk meg a problémákat, a gyógyulás folyamatában a terapeutának és a páciensnek is részt kell vállalnia.

Különböző továbbképzések elvégzésével folyamatosan fejlesztem szakmai felkészültségemet, hogy az eszközök minél nagyobb tárházával tudjam segíteni pácienseim gyógyulását.

Továbbképzéseim:

  • McKenzie ‘A’ kurzus – A lumbális gerinc mechanikai eredetű elváltozásainak vizsgálata és kezelése
  • McKenzie ‘B’ kurzus – A nyaki és háti gerinc mechanikai eredetű elváltozásainak vizsgálata és kezelése
  • Dorn manuális terápia – Gerinc és ízületi fájdalmak kezelése non-manipulatív módszerrel
  • Breuss masszázs – Gerinc mentén végzett lágy masszázs, mely segíti az izmok ellazulását és a porckorong táplálását
  • Kinematic Taping – Funkcionális Elasztikus Taping a különböző mozgásszervi panaszok kiegészítő terápiájaként használható technika rugalmas tapaszokkal
  • Stretching és fascialazítás hengerrel – Az izmok és a kötőszövetek ellazítását, nyújtását segítő technikák
  • Simons és Travell-féle trigger és tenderpont terápia – Kisugárzó és lokális izomfájdalmak manuális kezelése
  • Schroth -3D Scoliosis- terápia – A gerincferdülés háromdimenziós korrekciója
  • Medical Flossing – Speciális gumiszalaggal végzett mobilizációs technika
  • Fascia Disztorziós Modell – Izom- és ízületi fájdalmak gyors és hatékony, manuális kezelése
  • Holisztikus Medicina Alapítvány: Manuálterápia 1-2. rész: Medence és lumbális gerinc